Transzferár módszerek és az összehasonlíthatóság vizsgálata

A transzferár-dokumentáció kulcsfontosságú eleme az adott ügylethez kapcsolódó szokásos piaci ár vagy ártartomány meghatározása. Ezt követően szükséges annak vizsgálata, hogy a ténylegesen alkalmazott ár megegyezik-e a az ügyletre jellemző szokásos piaci árazással. 

A szokásos piaci ármegállapítási módszer kiválasztásának célja, mindig az adott esetnek leginkább megfelelő módszer megtalálása. Ennek érdekében a kiválasztás folyamata során figyelembe kell venni az OECD által elismert módszerek erősségeit és gyengeségeit; a módszer alkalmasságát az ügylet(ek) jellege szempontjából. 

Szükséges továbbá megvizsgálni a kiválasztott módszer alkalmazásához szükséges, megbízható információk elérhetőségét (különösen az összehasonlítható független ügyletek vonatkozásában); valamint a kapcsolt ügylet(ek) és független ügyletek összemérhetőségének a fokát, ideértve a közöttük fennálló lényeges különbségek kiküszöbölésére szolgáló helyesbítések megbízhatóságát is. 
 

Összehasonlíthatóság 

Az összehasonlíthatóság vizsgálata, és az esetleges kiigazítások elvégzése során az OECD Irányelveknek megfelelően az alábbi öt tényezőt  kell figyelembe venni: 

1. az ügylet szerződéses feltételei;  

2. az ügyletben részt vevő felek által ellátott funkciók, figyelembe véve a felhasznált eszközöket és a vállalt kockázatokat, beleértve, hogy ezek a funkciók milyen mértékben kapcsolódnak a multinacionális vállalatcsoport szélesebb körű értékteremtéséhez, amelyhez a felek tartoznak, az ügylet körülményeit és az iparági gyakorlatokat; 

3. az értékesített termékek vagy nyújtott szolgáltatások tulajdonságai; 

4. a felek gazdasági körülményei és a piaci körülmények, amelyben a felek gazdasági tevékenységet folytatnak; és 

5. a felek által követett üzleti stratégia. 

A rendelkezésre álló független tranzakciók összehasonlíthatósági szintje általában meghatározza az alkalmazandó transzferár képzési módszert is. 

A szokásos piaci ár meghatározásánál alkalmazott módszerek a Tao tv. 18. § (2) bekezdése alapján összhangban vannak az OECD által ajánlott transzferárképzési módszerekkel. 

A következőkben az egyes módszerek lényege és az alkalmazhatósága kerül bemutatásra. 

Az összehasonlító árak módszere 

Az összehasonlító árak módszerének alkalmazása „során a szokásos piaci ár az az ár, amelyet független felek alkalmaznak az összehasonlítható eszköz vagy szolgáltatás értékesítésekor a gazdaságilag összehasonlítható piacon”1. 

Ezen módszernek két fő típusa létezik; a belső (a kapcsolt vállalkozás és valamely független fél között alkalmazott termék-ár képezi az összehasonlítás alapját) és a külső (a kapcsolt vállalkozásoktól teljes mértékben független harmadik felek között megállapított ár az alap) összehasonlító ár.  

A módszer alkalmazhatóságához mind az öt összehasonlíthatósági tényezőnek meg kell egyeznie a kapcsolt és független tranzakciónál ahhoz, hogy a módszer alkalmazásával megfelelő biztonsággal meg lehessen képezni az adott tranzakcióra vonatkozó szokásos piaci árat. Tehát például teljesen azonos terméket azonos körülmények között és szerződéses feltételekkel az adózó kapcsolt és független felek részére is értékesít. 

A viszonteladási árak módszere 

A viszonteladási árak módszernél „a szokásos piaci ár az eszköznek, szolgáltatásnak független felek felé, változatlan formában történő értékesítése során alkalmazott ár, csökkentve a viszonteladó költségeivel és a szokásos haszonnal”2 

A viszonteladási árak módszerének logikája az, hogy összehasonlítja a vizsgált fél kapcsolt vállalkozásaitól beszerzett áruk továbbértékesítésén elért hasznát az összehasonlítható független ügyletek során vásárolt és eladott termékeken realizált haszonnal. 

A viszonteladási árak módszere disztribútori tevékenység során alkalmazható, akkor, ha egy társaság a kapcsolt felétől beszerzett terméket változatlan formában értékesíti tovább független fél részére. 

Tekintettel arra, hogy közvetlen bruttó szintű haszon (árrés százalék) kerül vizsgálatra, az összehasonlíthatósági tényezők közül a termékek tulajdonságainak nem kell pontosan megegyeznie. Elegendő, ha azonos termékkategória szerepel a kapcsolt és független ügyletekben, a többi összehasonlíthatósági tényezőnek viszont azonosnak kell lennie, vagy kiigazítás szükséges. 

A költség és jövedelem módszer 

A költség és jövedelem módszer alkalmazása „során a szokásos piaci árat az önköltség szokásos haszonnal növelt értékében kell meghatározni;”3  

A költség és jövedelem módszer logikája az, hogy összehasonlítja a vizsgált fél tevékenysége során keletkezett / alkalmazott költségarányos profitot az összehasonlítható független ügyletek során elért haszonnal.  

Leginkább kapcsolt félnek végzett gyártói tevékenység vagy szolgáltatásnyújtás során alkalmazható abban az esetben, ha jól meghatározható saját vagy független feles költségek rendelkezésre állnak a vizsgált ügylettel kapcsolatban. 

A viszonteladási árak módszeréhez hasonlóan kell megfelelni az összehasonlíthatósági tényezőknek. 

Az ügyleti nettó nyereségen alapuló módszer 

Ügyleti nettó nyereségen alapuló módszer „azt a - megfelelő vetítési alapra (költségek, árbevétel, eszközök) vetített - nettó nyereséget vizsgálja, amelyet az adózó az ügyleten realizál.”4  

A módszer alkalmazása során a vizsgált fél által a kapcsolt ügylet nettó nyereségmutatóját az összehasonlítható független ügyletek során elért nettó haszonnal szükséges összehasonlítani.  

Ezen módszer működését tekintve hasonlóságot mutat a költség és jövedelem módszerrel és a viszonteladási árak módszerével. Abban az esetben kerül alkalmazásra, ha az előző módszerekhez nem áll rendelkezésre azonos vagy hasonló független összehasonlítható tranzakció vagy nem ismert ezen tranzakció bruttó szintű haszna (árrés vagy közvetlen önköltségen elért haszon).  

A módszer alkalmazásához a kapcsolt és független ügyletek / vállalkozások funkcióinak, gazdasági és piaci körülményeinek, valamint üzleti stratégiájának egyezése szükséges, míg a szerződéses és termékszintű azonosság kevésbé fontos. 

Nyereségmegosztásos módszer 

Nyereségmegosztásos módszer „során az ügyletből származó összevont nyereséget gazdaságilag indokolható alapon olyan arányban kell felosztani a kapcsolt vállalkozások között, ahogy független felek járnának el az ügyletben” 5 

A nyereségmegosztásos módszer első lépésben meghatározza azt a nyereséget, amelyet a kapcsolt vállalkozások a kapcsolt ügyleteken elérnek, és amelyet majd egymás között megosztanak. Célja, olyan nyereségmegosztás meghatározása, amelyre független felek az ügyletben való részvétel során elvártak volna. 

A nyereségmegosztásos módszer alkalmazásának ideális lehet olyan esetekben, amikor a kapcsolt vállalatok tevékenysége erősen összefonódott, a folyamatok integrálódtak, vagy ha a kapcsolt felek speciális értékelésű, a piacon nem megtalálható eszközöket használnak fel, tevékenységük az ügyletben egyedi és értékes. 

A transzferár nyilvántartás készítése során kiemelten fontos szerepet játszik a legalkalmasabb módszer meghatározása. Noha a módszerválasztás gyakran összetett folyamat, a részletes elemzés és a megbízható információk rendelkezésre állása lehetővé teszi az adózók számára, hogy mérsékeljék a kockázatokat és megvalósítsák a jogszabályi elvárásoknak való megfelelést. 
 

BDO transzferár szolgáltatásai 

A BDO nemzetközi hálózattal, dedikált transzferár szakértői csapattal és Adóhatóság által elismert és használt adatbázisokkal rendelkezik. Így teljeskörű szakmai támogatást tudunk nyújtani Ügyfeleink részére transzferár területen is. Leggyakoribb szolgáltatásaink közé tartozik: 

• Transzferár nyilvántartási kötelezettség felmérése, vizsgálata; 

• Transzferárak tervezése, vizsgálata és kialakítása; 

• Transzferár térkép készítése; 

• Kapcsolt vállalkozások beazonítása, vállalat méretének meghatározása; 

• Kapcsolt vállalkozások bejelentése; 

• Kapcsolt vállalkozások közötti szerződések véleményezése; 

• Master file és Local file (transzferár nyilvántartás) felülvizsgálata, kiegészítése, elkészítése; 

• A kapcsolt felek között már folyamatban lévő ügyletek vizsgálata; 

• Összehasonlító (benchmark) elemzés készítése nemzetközi adatbázisok felhasználásával; 

• Szokásos piaci ártartomány kialakítása; 

• Előzetes ármegállapítás (APA) előkészítése, részvétel az eljárásban; 

• Támogatás adóhatósági eljárásokban; 

• Immateriális javak árazásának tervezése; 

• Pénzügyi tranzakciók árazása; 

• Javaslattétel a cégcsoport struktúrájának kialakítására; 

• Értéklánc (VCA – Value Chain Analysis) és funkcionális elemzés készítése; 

• Országonkénti jelentés (CbCR) elkészítése, kapcsolódó formanyomtatványok kitöltése és benyújtása.