Mit hoznak az új jövedelemletiltási szabályok?
Mit hoznak az új jövedelemletiltási szabályok?
2025. július 1-jétől több ponton változtak a jövedelemletiltás szabályai. Az új rendelkezések célja, hogy nagyobb védelmet kapjanak a munkavállalók jövedelmei, különösen a családosok. A módosítás érinti a családi adókedvezményt, a védett jövedelem összegét, valamint a 200 ezer forint feletti keresetek végrehajthatóságát.
Családi kedvezmény teljes egészében védett
2025. július 1-jétől a családi adó- és járulékkedvezmény összege teljes egészében mentesül a végrehajtás alól. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók a kedvezmény teljes nettó összegét kézhez kapják, és abból semmilyen levonás nem történhet. A változás kizárólag a július 1-je után indult eljárásokban érvényes.
Emelkedik a védett jövedelem összege
Korábban 60 ezer forint volt az a jövedelemrész, amelyet nem lehetett letiltani. Júliustól azonban ez az összeg a nettó minimálbér 60 százalékára emelkedett, ami 2025-ben 116 029 forintot jelent. Ez az összeg minden körülmények között az adósnál marad.
Továbbra is végrehajtható a 200 ezer forint feletti rész
Nem változott ugyanakkor az a szabály, hogy a havi nettó jövedelem 200 ezer forint feletti része korlátozás nélkül végrehajtható. Újdonság, hogy a számításnál a családi kedvezményt nem lehet figyelembe venni.
A munkáltatók felelőssége a szabályok alkalmazása
A munkáltatóknak és a kifizetőknek maguknak kell alkalmazniuk az új előírásokat. Ez a feladat mind a folyamatban lévő, mind az új ügyek esetében rájuk hárul.
