Az Ön cégét is hátrányosan érinti a magas év végi árfolyam? Egy régi szabály lehet rá a megoldás!
Míg a számviteli politikájuk alapján a Magyar Nemzeti Bank árfolyamát alkalmazó cégek a 2021-es év végén 369 Ft-ra értékelték át az eurós követeléseiket és kötelezettségeiket, ezt 2022-ben már 400,25 Ft-ra kellett megtenniük, vagyis több mint 31 Ft-tal kellett többet fizetnünk egy EUR-ért. Azoknál a cégeknél, ahol magasabb a devizában fennálló kötelezettségek állománya a devizás követelésekénél, az év végi átértékelésnél jelentős árfolyamveszteségekre lehet számítani, ami akár negatívba is fordíthatja az eredményt.
Ezeknek a vállalkozásoknak jöhet jól a számviteli törvényben már régóta biztosított szabály alkalmazása az év végi árfolyam-átértékelésből származó veszteség egy részének elhatárolására.
Kiknek lehet érdekes ez a lehetőség?
Elsődlegesen azoknak a társaságoknak, akiknek a devizás kötelezettségeik állománya meghaladja a devizás követelésekét, azon belül is – a konkrét szabály értelmében – ez a külföldi pénzértékre szóló kötelezettség
- beruházáshoz (a beruházással megvalósuló tárgyi eszközhöz) kapcsolódó, vagy
- vagyoni értékű jog megszerzéséhez kapcsolódó, vagy
- a forgóeszközhöz kapcsolódó hitel (jellemzően készletfinanszírozási hitel), vagy
- devizakötvény kibocsátásból származó kötelezettség,
feltéve, hogy az adott hitel vagy kölcsön devizaszámlán lévő devizakészlettel nem fedezett.
Hogyan kell alkalmazni a gyakorlatban?
Először is a számviteli politikában fel kell tüntetni, hogy a vállalkozó a döntése alapján élni kíván ezzel a lehetőséggel. Amennyiben ez a döntés rögzítésre került, akkor az alábbi könyvelési lépéseket kell végrehajtanunk:
Elhatárolás:
Az év végi összevont árfolyamkülönbözet könyvelése után, az előírásoknak megfelelő devizakötelezettségre eső árfolyamveszteséget a halasztott ráfordítások aktív időbeli ráfordításával szemben kell elhatárolni.
Az elhatárolást a hitel törlesztésével arányosan kell feloldani, így a hitel teljes visszafizetéséig az elhatárolás teljes mértékben megszűnik. Az érintett hitelből vásárolt eszköz, vagy vagyoni értékű jog értékesítéskor, kivezetéskor szintén fel kell oldani a még meglévő elhatárolást.
Céltartalék:
Az óvatosság elve alapján a társaságnak céltartalékot is kell képezni az egyéb ráfordításokkal szemben a hitel futamideje és a már eltelt időtartam figyelembevételével, melyet szintén minden év végén korrigálni kell az aktuális összegeknek megfelelően.
Lekötött tartalék:
Mivel ez a lehetőség nem egy valós gazdasági teljesítmény, hanem egy számviteli eljárás által javítja a vállalkozás eredményét, így ez osztalékfizetési korlátot kell jelentsen, ezért a jogszabály lekötött tartalék képzését írja elő az eredménytartalékból. Ennek mértéke az elhatárolt árfolyamveszteség és az emiatt képzett céltartalék összegének különbözete, melyet szintén minden év végén aktualizálni kell a könyvelésben.
Amennyiben szeretnének élni a fenti lehetőséggel, vagy részletes tanácsadásra van szükségük a témában, kollégáink örömmel állnak rendelkezésükre!
Please fill out the following form to access the download.